35.rész -Az elsö benyomás-

Kedves Olvasóim!

Meghoztam nektek az új részt! Remélem, elnyeri tetszéseteket! Ha elolvastátok kérlek, hagyjatok nekem kommentet, mert csak abból tudom, mi is a véleményetek róla! Ezt névtelenül is megtehetitek, és nem kell vesződni az ellenőrző kóddal sem!

Szeretném megköszönni nektek a több, mint 28.OOO oldal megjelenítést, azt, hogy már 67 rendszeres olvasóm van, és hogy a facebook csoporthoz is egyre többen csatlakoztok! Jó olvasást kívánok!  :)

xx, -diush-

*** 

Anyáék délelőtt tíz órakor keltek fel, valószínűleg a másik időzóna miatt. De igazából nem zavart, hogy eddig pihentek, hiszen részben ezért jöttek ide.

Míg én ebédet készítettem, Eleanor bevásárolt, a fiúk pedig xbox-oztak és legnagyobb meglepetésemre Philt is sikerült bevonniuk a játékba. Nagyon élvezték mindannyian, és látszólag a fiúk már nem streszeltek az este miatt.

Én viszont annál jobban, ugyanis ma találkozom először Zayn szüleivel és testvéreivel. Furcsa, mert alig több, mint másfél hónapja vagyunk együtt, mégis úgy tűnik, mintha évek teltek volna el. Ennek ellenére kétségtelenül eljött a Malik családdal való megismerkedésem ideje.

- Kicsim! – jött oda hozzám anya a konyhába.

- Igen, anyu?

- Ugye ott lesznek ma a koncerten Zayn szülei? – tette fel a kérdését, amivel lényegében a jelenlegi állapotom, érzéseim közepébe talált.

- Ez hogy jutott most eszedbe?

- Hát, hogy azt mondtátok mindenkitől ott lesz mindenki! És ugye akkor ez lesz az első találkozásunk, és így jó benyomást kellene tenni rájuk! – ecsetelte gondolatait.

- Ha ez megnyugtat, én is most találkozom velük először! – tartottam egy lélegzet vételnyi szünetet, majd folytattam – És nagyon félek!

- Jaj szívem! Nyugodj meg! – jött oda, hogy megöleljen, s én leraktam a kezemből a fakanalat,hogy eleget tegyek szándékának – Nem kell félned, csak mosolyog és már le is vetted őket a lábukról!

- Kedves vagy anyu, de azért te is tudod,hogy nem csak ezen múlik! – már nem volt ideje válaszolni rá, ugyanis Niall jelent meg.

- Mit főzöl? – jött oda mellém és aranyosan szimatolni kezdett. Láttam, ahogy szemével mindent végignéz, hátha megtudja mivel tömheti tele a hasát, de maximum egy-két alapanyagot vehetett észre, ami szinte bármilyen ételhez kellhet.

- Meglepetés! – vigyorogtam rá önelégülten, hiszen tudtam, hogy szeretni fogja úgy, ahogy a többiek is.

- Ne már! – biggyesztette le a száját.

- Nyugalom! Semmi hatalmas dolog, de tutira ízleni fog!

- Ebben biztos vagyok! Emma mindig nagyon finomat készít! Imádom a főztjeit! – utóbbit már anya felé fordulva mondta, hogy megdicsérhessen.

- Jó volt a tanárom! – néztem feléjük én is, majd kacsintottam egyet, aztán folytattam tovább a főzést!

A délután aztán olyan gyorsan eltel a készülődéssel, hogy azon magam, hogy már a helyszínen vagyunk a kulisszák mögött.

- Köszöntünk titeket fiúk és persze Önöket is! – szólt az egyik dolgozó hozzánk, én pedig nem is figyeltem arra miként folytatja mondandóját, mert a szépsége lekötött.

Gyönyörű, hosszú szőke haja lazán omlott vállára, homlokából elcsatolta az oda lógó tincseket, szeme szikrázóan kék és alakja is tökéletes. Annyira könnyedén és egyszerűen beszélt, s közben le sem lehetett vakarni arcáról a mosolyt. Már-már zavaró volt ez a tökéletessége, és ezt szerintem barátnőm is így gondolta. Igyekeztem nem foglalkozni ezzel és visszatérni a való világba.

Miután befejezte, elkísért minket a fiúk öltözőjébe és ott lehettünk egy kicsit. A srácokkal közben készítettek néhány interjút, majd egyszer csak a korábban már megismert szőke hajú nő közös fotót kért a fiúkkal. Ez még nem is lett volna baj, csakhogy neki egyesével kellettek a képek. Zayn hagyta utoljára, s amikor vele készítette a képet eléggé rányomult, tapogatta őt, meg egy folytában beszélt neki és nevetgélt. Nagyon zavart a dolog és alig bírtam visszafogni magamat, hogy ne ugorjak neki.

- Nézd meg ezt a r*bancot! Hogy tapogatja Zayn-t! Nem zavarja, hogy én is itt vagyok? – súgtam barátnőmnek.

- Egyáltalán nem zavartatja magát! De ahogy látom Zayn nem viszonozza a közeledését, úgyhogy nyugodj meg!

- De nem tudok! – mihelyst kimondtam, már indultam is oda hozzájuk.

- Édes! Hamarosan megjönnek a szüleid! Ki kellene menni eléjük, nem? – simítottam végig kezén, majd ujjainkat összekulcsoltam, s végül vetettem egy pillantást a szőkeségre és egy „ő az enyém és húz el innen” mosollyal ajándékoztam meg. Azonban a nő nem hogy tágított volna, rátett még egy lapáttal.

- Szívesen bekísérem én őket, ha gondolod! – szólt barátomhoz mintha én itt sem lennék.

- Kedves vagy, de nem kell! Úgy illik, hogy én üdvözöljem és kísérjem őket! Úgyhogy bocsáss meg, de mi most mennénk! – azzal elindultunk a folyosó felé.

- Zayn! – álltam meg – Nem lehet, hogy…hogy én itt maradjak?

- Miért? Félsz?

- Nem, csak szerintem jobb lenne, ha először örülnétek egymásnak! Régóta nem találkoztatok! Majd utána foglalkoztok velem! – feleltem egyből.

- Szóval félsz! – húzta féloldalas mosolyra száját, majd jobb kezével végigsimította arcomat és a hajamba túrt – Jól van! Addig nyugodj le, mert nincs okod félni! – megcsókolt, majd elsietett.

Igyekeztem barátom kérésének eleget tenni, mi szerint meg kell nyugodnom, így visszamentem Eleanor-hoz. De közben ő is jött felém idegesen.

- Mi az, mi történt?

- Az a csaj Louis-ra is rányomult!

- Mi van? Hogy képzeli ezt? Megyek és megtépem! – akartam befelé indulni, de barátnőm elkapta a karomat és visszatartott.

- Ne csináld! Ne tedd tönkre a fiúk első saját koncert napját! Legalábbis ne csinálj jelenetet mindenki előtt!

- Igazad van! De ha még egyszer ezt csinálja az hülye r*banc, akkor megtépem! – mondtam elég hangosan.

- Khm! – hallottam a hátam mögül a hangot. Megfordultam, és azt hittem azon nyomban elsüllyedek.

- Mrs.Malik, Mr.Malik! Én…ööö…örülök, hogy megismerhetem önöket! – nyögtem ki nagy nehezen és csak reménykedtem, hogy nem hallották az előbbi szavaimat.

- Mi is örülünk! – üdvözöltek végül, de láttam rajtuk, hogy tisztában vannak vele, mit mondtam megérkezésükkor, s nem igazán tettem rájuk jó benyomást. Király!

- Emma, ők itt a testvéreim, Waliyah és Doniya! – mutatott be egymásnak barátom.

- Sziasztok! Örülök, hogy titeket is megismerhetlek! – mosolyogtam kedvesen, de ott motoszkált bennem a hibám. Valahogy ki kell majd engesztelnem őket, az egész családod. Mert én nem vagyok ilyen, csak ezt hozta ki belőlem az a nő.

- Mi is örülünk! – válaszoltak ők is ugyan úgy, mint szüleik, de ők sokkal kedvesebben és megértőbben fogadtak.

- Gyertek, menjünk be! A fiúk is ott vannak, van egy kis időnk beszélgetni! Meg úgyis nálunk lesztek este, szóval semmivel sem vagyunk elkésve! – mondta Zayn, amikor látta, hogy szülei nem tudnak mit mondani. Így mindannyian bevonultunk az öltözőbe. Nem sokkal később a többiek családja is megérkezett, mindenki megismerkedhetett a másikkal, bár egyelőre körülbelül csak a bemutatkozás szintjéig jutottunk.

- Zayn! Van egy perced számomra? – hívtam el, hogy négy szemközt beszélhessünk.

- Mi a baj Em?

- Sajnálom, hogy úgy kellett először hallaniuk a családodnak! Nem így akartam! Nagyon haragszanak?

- Hát, nem sikerült a legjobbra a találkozás, de majd megbékélnek! Ahogy láttam inkább apa neheztel ez miatt, mert alapból ő az, aki nagyon nem szereti a csúnya beszédet! Szóval nyugodj meg, este majd kiengeszteljük őket!

- Rendben! – bólintottam, de közben az agyam egyfolytában kattogott.

- Ugyan! Mosolyogj! Nincs baj! Inkább élvezd az estét! Szeretlek! – ölelt meg szorosan.

- Fiúk! Öt perc és kezdés! – jött be Paul, hogy figyelmeztesse őket, s hirtelen csend lett.

- Okés! Akkor ti szerintem menjetek és foglaljátok el a helyeiteket! Paul, kísérd őket légyszives! – intézkedett Liam, mint egy apa. Nagyon aranyos volt.

Így is lett, s szinte a kezdésre helyezkedtünk el. A rajongók közül jó néhányan felismertek minket és odajöttek, hogy képet kérjenek vagy éppen autógrammot, de Ric – a testőr, aki ránk vigyázott – nem engedte ezt.

- Majd később, a videók alatt! – mondta nekik, s ők ezt tudomásul véve visszaültek a helyükre.

A fények aztán lekapcsoltak, mindenki sikítani kezdett és néhány másodperc múlva a kivetítőn megjelent az első videó (katt ide). Nagyon jó volt hallani és azzal tudatosulni, hogy mennyire is szeretik őket, mert amikor egyesével mutatták őket, mindig hangosabban és hangosabban kiáltottak. Miután pedig a számláló visszaszámolt és újra elsötétül a terem, kezdődhetett a koncert.