32.rész -Látogatók-

Felvettem hát a Zayn-től kapott ruhát, majd megcsináltam a hajamat és sminkeltem is. M ár csak azért aggódtam, hogy mit adok neki. Tudom, hogy nem az ajándék a lényeg, de ha már ő is készült nekem valamivel…

Pontban fél hétkor megérkezett barátom kocsival és el is indultunk. Útközben megkértem, hogy álljunk meg az egyik boltnál, de amikor nem akartam, hogy bekísérjen egyből tudta, hogy ajándékért mennék neki és ezért visszafogott.

- Nekem nem kell semmi!

- Ne viccelj! Úgy a fer, ha én is készülök neked valamivel! De bevallom, teljesen elfelejtettem, hogy milyen nap van, így csak most tudok rögtönözni!

- Ugyan már! A szeretet belülről kell, hogy jöjjön és nem egy ajándék által! Nekem bővel elég, hogy tudom, tiszta szívedből szeretsz, és hogy most itt vagy velem! – mondta barátom teljesen komolyan, mégis csillogó szemekkel.

- Szeretlek Zayn! - csókoltam meg, majd indultunk tovább.

Fél óra múlva aztán leparkoltunk barátom magánlakása előtt. Felérve egy kendőt kötött a szememre és így kísért be. A nappaliban aztán levette azt és egyáltalán nem az a látvány fogadott, mint amire számítottam.  A szám már éppen szólásra nyílt, amikor mutatóujjával gyengéden hozzáért ajkaimhoz és ő beszélt helyettem.

- Csss! Tudom, nem erre számítottál! De azzal is tisztába vagyok, hogy mennyire élvezted az előző négy napot, és gondoltam ma még idevarázsolom neked a Bahamákat!

- Köszönöm! Nagyon figyelmes vagy!

- Gyere, foglalj helyet! – nyújtotta k ezét és odakísért az egyik párnára.

A pálma fák alatt ültünk és minden ugyan olyan volt, mint néhány napja a nyaralásunkon, csupán annyi különbséggel, hogy a pálma fák felfújható strand kellékek voltak. De ettől még nagyon is tetszett és hihetetlen, hogy mi mindenre képes értem.

- A vacsorát most nem én készítettem, mert arra már nem volt időm! Remélem nem baj?

- Dehogyis baj! Bőven elég lett volna egy csók! – erre, mintha csak kívántam volna Zayn közelebb jött és megcsókolt, majd megvacsoráztunk, utána pedig valami romantikus filmet néztünk, az éjszakát pedig természetesen nála töltöttem. Semmi extrát nem csináltunk, csupán élveztük egymás társaságát és kihasználtuk az utolsó perceket kettesben. Hiszen holnaptól már tényleg csak éjszaka lesz ilyen, az pedig nem ugyan az.

2012.02.18.

Már péntek reggel van, ami azt jelenti, hogy holnap lesz a fiúk első turné koncertje. Minden idejüket a próba teremben töltik, mert tökéletes showt akarnak adni. Bár szerintem akkor is száz százalékosak lennének, hogyha naponta csak négy órát próbálnának, de nem, ők napi tizenhat órákat. Így se a bátyámat, se Zayn-t nem látom valami sokat.

Ami viszont örömmel tölt el, hogy ma hazajönnek anyáék, részben a születésnapom miatt – mert úgy lett megbeszélve, hogy azután jönnek, hogy Zayn-nel hazajöttünk a nyaralásból -, részben pedig a koncert miatt. Nagyon régen találkoztunk már és meg kell, hogy mondjam: NAGYON HIÁNYOZNAK!

10:00 – Már a reptéren ülök két biztonsági őrrel karöltve és várom anyáékat, hamarosan leszáll a gépük.

"A Miamiból tartó járat két perc múlva megérkezik!" – mondta be egy kellemes női hang, mire izgatottság járta át testemet. Szememmel egyből a kapu felé pillantottam és vártam. A másodpercek oly lassan teltek, de aztán végre lekezdett beszivárogni a tömeg. Mindenfelé bőröndös emberek voltak, kiknek arcán egytől egyig mosoly ült. A sor végén pedig megpillantottam anyát és Phil-t. Amint ők is észrevettek hatalmas vigyorral kezdtek el sietni felém.

- Anyu! – ugrottam egyből a nyakába – Úgy hiányoztál!

- Te is nekem, kicsim! Mutasd magad! – lépett egyet hátra, hogy tetőtől talpig jól szemügyre vehessen. Hiába a szinte mindennapos videó beszélgetés, az teljesen más. Ott nem lehet észrevenni azokat a változásokat, amik történtek. – Mekkorát nőttél, Emma! Kész nő lettél! – folyt ki egy könnycsepp a szeméből.

- Jaj, anyu! – öleltem meg újra, majd Phil-hez léptem – Mi ez a szakáll? – nevettem miközben végighúztam kezemet szőrös állán.

- Te nőiesedsz, én pedig férfiasodom! – önelégülten vigyorgott.

- Jól van! Te is hiányoztál! – karoltam át őt is üdvözletem jeléül.

- Hosszú volt az út szívem, nem mehetnénk? – kérdezte anya.

- De-de! Csak előtte had mutassam be Paul-t és Aaron-t! – léptem a testőrök mellé – Ők vigyáznak rám és most már rátok is!

- Örvendek! – köszöntek egymásnak, majd végre bepakoltunk a kocsiba és elindultunk haza.

- A fiúk már biztosan izgulna. – szólt anya, bár nem tudtam eldönteni, hogy kijelentésnek vagy inkább kérdésnek szánta-e.

- Igen! Minden idejüket a próbával töltik! Most is ott vannak ugye, de miattatok előbb befejezik, és dél körül jönnek majd haza!

- Már alig várom, hogy lássam a fiamat is, meg persze a többiekkel is régen találkoztam!

- És Phil! Továbbra is oda meg vissza vagy Miamiért? – váltottam témát.

- Igen! Egyszerűen csodálatos hely! Persze még mindig furcsa a nyüzsgés, meg a mentalitás is, de ettől függetlenül imádjuk anyáddal!

- Ennek örülök!

- Valamikor eljöhetnétek ti is pár napra!

- Szívesen! Megbeszéljük majd, mert úgy emlékszem, hogy mennek oda is a fiúk koncertezni!

- Ez remek hír!

Idő közben aztán hazaértünk. Kipattantam a kocsiból és besiettem a házba, Phil-ék pedig követtek. Annyira boldog voltam, hogy szinte már repkedtem örömömben. A nappaliba érve azonban elég sokkoló dolog várt. Meglepődöttségemben képtelen voltam megszólalni és nem tudtam mit mondani.

- Ő meg mit keres itt? – kérdezte anya, mikor mögém ért.

- Nem tudom! – nyögtem ki nagy nehezen.

- Mrs. Tomlinson! Ne aggódjon, nem akarok senkit sem bántani!

- Mért jöttél Justin? És egyáltalán hogy tudtál bejutni? Figyelik a házat! – szedtem össze magam.

- Elég egyetlen pillanatnyi figyelmetlenség az őrzőidtől és védtelen vagy! – hallgatott el, de nem reagáltunk rá semmit – Mindegy! Azért jöttem, hogy elbúcsúzzak!

- Tessék? – horkantam fel.

- Beszélhetnénk négy szemközt? – lépett kicsit közelebb, mire izmaim megfeszültek.

- Arról szó sem lehet! – kiáltott fel anya.

- Ha akarsz valamit, akkor itt mond!

- Jó! De akkor legalább nem ülünk le?

- Justin! Vagy mondod most így itt, vagy elvitetlek!

- Jó jó! Szóval, miután a kórházba beszéltünk figyeltelek!

- Ez nem újdonság! Előtte is ezt tetted!

-  Jó, de hallgass végig! – bólintottam, majd folytatta – Figyeltelek, és láttam mennyire boldog vagy Vele! Úgy gondolom, ezt a felhőtlen boldogságot nem tudnám neked megadni és ráadásul tudtommal anyukád egyből elfogadta, nem úgy, mint engem! A lényeg, hogy nem akarlak tovább zaklatni és csak elbúcsúzni jöttem, mert feladom magam! Visszavisznek majd az intézetbe, ahol talán meg tudják gyógyítani a pillanatokra rám törő betegségemet! És csak…csak szerettem volna, ha tudod, hogy nagyon sajnálom mindazt, amit veled tettem és, hogy mindig szeretni foglak, de elengedlek!

Justin monológjának a végére már megérkeztek a rendőrök is, és mikor befejezte megbilincselték, majd elvezették. Nem igazán tudtam mit reagálni az imént hallottakra úgy, ahogy anya sem, hiszen egy nagyon meglepő és őszinte vallomást kellett feldolgoznunk. Úgy látszik, néha tényleg vannak normális pillanatai.

***

- Köszönöm, hogy elolvastad a 32. részt! Kérlek, hagyj magad után nyomot egy kommenttel és/vagy pipával! Ez nagyon sokat jelent nekem! Igazán hálás vagyok a több, mint 24 ezer oldalmegjelenítést és a biztató szavakért! Köszönöm az egy új feliratkozást is, immár 59 rendszeres olvasóm van! :) A következő rész egy hét múlva jön! Addig is, szép hetet mindenkinek! xx, -diush-