13.rész -Felismerés-

Reggel persze én keltem a legkorábban, már hét órakor talpon voltam. Gondoltam készítek a srácoknak reggelit. Így is volt, legalább egy hadseregnyi palacsintát sütöttem és ízesítettem be nekik. Közben természetesen az illatok lecsalogatták őket, így a két órás munkám tíz perc alatt meg is semmisült.

– Te egy angyal vagy! – nyomott egy puszit Niall az arcomra hálája jeléül, majd bevágódott a tévé elé és valami mesét kezdett el nézni. Mivel a kezem miatt nem tudtam elmosogatni ezt a terhet átvállalta Louis és Harry, így én bevetődtem az ír manó mellé.

– Mit nézünk? – érdeklődtem.

– Most a Garfield megy, de utána Spongyabob lesz. – vigyorgott. Niall olyan könnyen el tudott merülni a rajzfilmekben és egyéb más dolgokban is, hogy néha az az érzésem támadt, ha vele vagyok semmi problémám nincs. De ez mellett néha annyira felnőtt is tudott lenni, viszont ezt az énjét láttam ritkábban. Akárhogy is, úgy szeretem, ahogy van. Mint ahogy a többieket is.

Engem nem sikerült lekötnie a meséknek, így elmentem és beindítottam a mosógépet, aztán bementem a szobámba és bekapcsoltam a laptopomat. Azzal sokáig el tudtam lenni, hol interneteztem, hol zenét hallgattam, hol pedig filmet néztem. Mindig feltaláltam magamat. Most is így történt olyannyira, hogy az egész délelőtt elment vele, sőt! Már délután három óra volt. A házban feltűnően nagy volt a csend, így lementem körülnézni. Találtam egy cetlit, amit fiúk hagytak, hogy nem akartak felkelteni, de el kellett menniük fotózásra - nem is aludtam?! -, majd jönnek és egy másikat, amit Zayn hagyott:

„Este 7-re legyél kész! xx, Z.”

– Tényleg! El is felejtettem! – makogtam magamnak és gyorsan felsiettem a fürdőszobába. Hajat is kellett mosnom, mivel a tegnapi esőben töltött éjszakám eléggé eláztatott. A fürdés, hajmosás-és szárítás, illetve göndörítés másfél órát vett igénybe. Mivel nem tudtam, hogy Zayn a vacsorát hol tervezi, nagy nehezen egy drapp színű csőnadrág és mályvaszínű top mellett döntöttem, egy telitalpú magas sarkúval és fehér zakóval. A kezemet mindenképpen takarni szerettem volna, hiába van bekötve, azt sem szeretném, ha látszana, hogy történt vele valami. Még raktam egy minimális sminket és már készen is voltam.  A fiúk éppen 7 óra előtt értek haza, de Zayn nem volt velük, így tovább vártam rá a konyhába.

– Figyelj húgi! – jött oda hozzám Lou – Biztosan jól vagy? Nem lesz baj abból, hogy Zayn-el leszel kettesbe?

– Megbeszéltük a dolgokat tegnap! Nem lesz baj! Ez csak amolyan engesztelő vacsi! És hamar itthon leszek, ígérem. – mosolyogtam, hiszen határozottan éreztem, hogy semmi bonyodalom nem történik az este folyamán.

– Rendben van. Akkor érezd jól magad. – nyomott egy puszit a homlokomra és már mentem is, mert közben megérkezett az említett személy. Beültünk az autóba és már úton is voltunk.

– Nagyon csinos vagy! – jegyezte meg félig engem figyelve.

– Köszönöm!  De hova is megyünk? – tereltem gyorsan a témát, hiszen ismét sikerült zavarba hoznia, amin látszólag nagyon jól szórakozott.

– Az titok, de nemsokára meglátod. – az út hátralevő részében nem szóltunk egymáshoz, csak hallgattuk a rádióból előtörő hangokat. Később aztán megálltunk egy emeletes ház előtt. A környéken csak lakóépületek voltak, sehol egy étterem vagy üzlet. Mire észbe kaptam, Zayn már kiszállt és sietett az én felemre ajtót nyitni.

- Hol vagyunk? – kíváncsiskodtam.

– A lakásomnál. Tudod, attól még, hogy együtt lakunk van mindenkinek egy saját lakása is. Főleg, hogy előtte mindannyian külön éltünk, ugye.

– Ó, értem! – érdeklődően léptem be a lakása ajtaján. Nem volt túl nagy, de két ember kellemesen elférhet itt. Azt, hogy nem használja a lakást semmi sem jelezte. Minden csillogott-villogott.

– Szóval. – kezdett bele miután mindketten levettük kabátunkat. – Vacsorát ígértem neked és ezt meg is kapod. Bár lehet nem erre számítottál, de néha szoktam főzni és … - nem fejezte be a mondatot, várta az eddigiekre a reakciómat. Valahogy nem tudtam azzal foglalkozni, amit mond, csupán az arcmimikájára koncentráltam és arra, hogy a félhomályban is mennyire tökéletesnek tűnik. – Mi az? Megint csalódtál? – hajtotta le a fejét, mivel az előbb nem válaszoltam neki.

– Nem, dehogyis! Csak, nem számítottam rá, hogy te főzöl! De most már kíváncsi vagyok, szóval együnk! – vigyorogtam. Erre Zayn szája is mosolyra húzódott.

– Hölgyem, kérem foglaljon helyet! – húzta ki nekem a széket.

A vacsora oly annyira finom volt, hogy el sem akartam hinni, hogy az egészet ő egyes egyedül csináltam. Aztán bevallotta, hogy a srácok segítettek neki, de inkább a díszítésbe és a rendrakásba, az ételeket tényleg ő készítette. Milyen kedvesek a fiúk, hogy segítenek a barátjuknak. Egyre jobban szeretem őket és mostanra már mindenkinek sikerül megcáfolnia az első pillanatra kialakított véleményemet róluk.

- Elég későre jár! Ideje lenne hazamennem! – keltem fel az asztaltól tíz óra magasságába.

- Nem szeretnél … - akadt el a hangja. Komolyan nem értettem, hogy a nagy nőcsábász Zayn Malik hogy tud tőlem, pont tőlem zavarba jönni ráadásul úgy, hogy nem csinálok semmit. – Szóval nem lenne kedved maradni? Esetleg filmet nézni? – nyögte ki végül, mire én ismét egy kicsit elpirultam. Bár szívem szerint a maradnék, másra sem vágyom jobban. Az eszem mégis azt súgja, hogy haza kellene mennem.
– Szeretnék, de nem lehet. Megígértem a bátyámnak, hogy korán hazaérek.

– Majd én megbeszélem vele. – lépett egészen közel hozzám és kijelentése közben jobb kezével a fülem mögé simította hajamat.

– Zayn. – suttogtam a nevét jelzésként, hogy ne csinálja ezt. Testem minden porcikája bele remegett érintésébe, a levegőt is nehezebben vettem és képtelen voltam megmozdulni. Ekkor kezdtem rádöbbenni, hogy nagyon is vonzódom hozzá, bármennyire is akarnám tagadni. Ezért nem tudok rá haragudni. Ezért érzem vele magam szabadnak. Egy részt boldogság járta át testemet a felismerés miatt, másrészt viszont elbizonytalanodtam. Nem tudom, hogy az ő részéről ez a közeledés csak olyan, mint a többi lány felé és csupán trófeának akar-e vagy esetleg igazi és engem - most kivételesen - nem akar hülyíteni. Ismerve őt, utóbbit elég nehezen tudtam elképzelni.

Miután kezemet mozgásra bírtam, megfogtam az ő csuklóját, amit még mindig arcomon pihentetett, a teljes tenyeremet ráhelyeztem a kezére és kicsit úgy tartottam. Lecsuktam a szemem és magam elé képzeltem magunkat. Próbáltam megérezni vagy inkább meglátni, hogy ő mit akarhat. De sajnos nem vagyok gondolatolvasó és még csak a jövőbe sem látok. Így kinyitottam szemem és szép lassan leemeltem kezét arcomról.

– Nem lehet! De köszönöm szépen a vacsorát, nagyon finom volt. Meg az estét is. Jól éreztem magam! – nyomtam egy puszit az arcára, majd felvettem a kabátomat.

– Jól van! Nem akarok semmit sem erőltetni! De ugye nem gondolod, hogy egyedül mész haza ilyenkor? Amúgy is, ha te nem maradsz, akkor én sem. Fél perc és mehetünk. - gyorsan beszaladt a konyhába és elfújta a gyertyát, lekapcsolta a villanyt és már mehettünk is. Az út hazafelé is csendben telt. Bár szívesen beszélgettem volna vele, most valahogy mégsem tudtam neki mit mondani. Inkább azon kattogott az agyam, amire néhány perce jöttem rá. Az nem lehet, hogy én, pont én leszek sze ... á, nem szabad! Ráztam meg a fejemet, hogy eltereljem gondolataimat és ekkor lettem rá figyelmes, hogy már megérkeztünk és a ház előtt parkolunk.

– Nagyon belemerültél a gondolataidba!

– Igen, előfordul! - nevettem egy kicsit zavartan.

– És szabad tudni, hogy mi kötött le ennyire? - jobb kezét a combomra csúsztatta.

– Nem! - vágtam rá, miközben tekintetem hol a kezén, hol a szemein jártak. Végül aztán megragadtam csoki barna íriszén.

Az érzések csak úgy kavarogtak bennem, magam sem tudtam mik is ezek. Éreztem a Zayn és köztem levő vibrálást és azt, hogy nagyon is vonzódom hozzá. A probléma csak az, hogy mindig ott van az a bizonyos 'DE' és természetesen ez én esetemben is így volt. Aztán mire észbe kaphattam volna, Zayn ajkai már gyengéden érintették az enyémet és képtelen voltam megálljt parancsolni.

***

- Köszönöm, hogy elolvastad a 13. részt! Remélem tetszett! Kérlek írj kommentet, és ne félj bővebben kifejteni véleményedet a fent olvasottakról vagy esetleg a jövőről! :) A kommenteléshez nem kell, hogy legyen gmail-ed akár névtelenül is írhatsz! A következő részt csütörtökön hozom!
Kint az új blogom első része! Örülnék, ha elolvasnátok és kommentelnétek! --> People who change my life (kész a fejléc is) :) puszii -