5.rész -Rossz előítélet -

Néhány perccel később én is visszamentem a nappaliba, s ekkor már mind az öten egy helyiségben voltak és tanakodtak.

- De jó hogy jössz húgi! Filmet nézünk, csatlakozol?

- Nem köszi, most nincs kedvem! – azzal megfordultam, a konyhába mentem és töltöttem magamnak egy pohár narancslevet, majd felmentem a szobámba. Ott a könyvespolcról levettem egy számomra ismeretlen könyvet és elkezdtem olvasni. Az első 20 oldal után azonban visszaraktam a helyére, mert nem volt valami izgalmas eddig. Végül a zene mellett döntöttem. Bedugtam a fülembe az ipod-om fülhallgatóját, max-ra tekertem a zenét és elkezdtem ugrálni, táncolni, meg persze énekelni. Nem tudom meddig mehetett ez így, de elég sok dalt meghallgattam. Aztán egyszer pont vége lett az egyik számnak, amikor kopogást hallottam. Gyorsan kikaptam a fülest és szóltam, hogy bejöhet. Legnagyobb meglepetésemre Zayn volt az.

- Nem zavarlak? – dugta be a fejét.

- Nem dehogyis, gyere csak be nyugodtan.  – mosolyogtam kedvesen. Ő kijjebb nyitotta az ajtót, belépet rajta, majd becsukta maga mögött azt.

- Nem unatkozol itt egyedül? – kérdezte kicsit nevetve, mire én elpirultam és lehajtottam a fejemet. Nem szerettem, hogyha valaki hallja, ahogy éneklek. Én nem örököltem a bátyám csodálatos hangját.  Viszont Zayn minden bizonnyal hallotta, így zavarba jöttem.

- Csak egy kicsit. – suttogtam.

- Nincs kedved beszélgetni? Szívesen megismerném a mi Louis-unk húgát.

- De, persze. Foglalj helyet. – ültem le az ágyamra, Zayn pedig mellém. Kicsit zavarban voltam, mert mindig is őt tartottam a banda leghelyesebb tagjának, és sosem hittem volna, hogy normális is lehet. Én mindig is azt hittem,  hogy ő egy nagyképű, beképzelt majom. Viszont ez a néhány mondat is, amit eddig felém intézett megvilágosított arról, hogy ez egyáltalán nem így van. Most pedig itt ül velem szemben, nagyjából karnyújtásnyira és beszélgetünk.

Nagyon szórakoztató és jól lehet vele kommunikálni, így nagyon jó kedvem lett. Már vagy fél órája beszélgettünk, amikor egy számomra kínos kérdést tett fel.

- Na, és hogy ment a suli? Louis mondta, hogy sokat tanultál, ezért nem tudtunk találkozni még veled! – hirtelen azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány. Arcom kisimult és meredten néztem magam elé. Nem akartam elmondani neki az igazi történetet, de hirtelen azt sem tudtam mit válaszoljak. Vajon mit mondott nekik a bátyám ezzel kapcsolatba? Remélem semmit, mert nekem most válaszolnom kell.

- Ööö, jól köszi! – pillantásomat elkaptam az övéről.

- Ne haragudj, valami rosszat kérdeztem?

- Nem, csak nem szeretnék erről beszélni! – nem néztem rá, hogy ne lássa a szomorú emlékeim miatt előtörni készülő sós fájdalmat. Csak egy nagyon halkat szipogtam és reméltem, hogy nem hallja meg.

- Jó nem erőltetem! - néhány másodperces csend járta be a szobát. - Te sírsz? Emma, mi a baj? Ennyire rosszat kérdeztem! Ne haragudj! – kezeivel megfogta az enyémet. Bőre melegségébe az egész testem beleremegett. Régóta nem érintettek meg ilyen gyengéden, most mégis kikaptam kezemet kezei közül. A könnyeim csak hullottak, hiszen egy érzékeny pontomat találta meg, és most eszembe jutott minden. Szívem még mindig darabokban van az eset óta, nagyon nehéz feldolgoznom a történteket. Első lépésben meg kellene bocsátanom saját magamnak, de nehéz.

- Menj el kérlek! – csak szipogtam tovább, majd Zayn engedelmesen felállt és kiment a szobámból. Pár perc múlva a bátyám jött nyugtatni.

- Mi a baj Em? Zayn csinált valamit? – ölelt át Louis.

- Nem. Csak a suliról kérdezett és előjöttek bennem az emlékek.

- Semmi baj. Szerintem aludj egyet, fáradtnak tűnsz. – egyetértésem jeléül bólintottam, majd Lou felkelt és egyedül hagyott. A szemeim 3 perc múlva már le is csukódtak.

Csak másfél órát aludtam mégis, mintha egy teljes éjszaka lett volna. Hasam ismét jelezte, hogy szüksége lenne a táplálékra, így felkeltem és a konyhába mentem. Mikor leértem eléggé meglepődtem. Zayn ott ült a nappaliba Eleanor-ral, a bátyám pedig éppen teát főzött. A többiek már elmentek és Harry-t sem láttam sehol.

- Zayn mit keres még itt? – léptem oda a bátyámhoz és a fülébe suttogtam.

- Aggódott érted. Lelkiismeret furdalása van, amiért megsiratott téged.  – Louis is suttogott, hogy ne hallják, hogy felébredtem. Azt hiszem, ezerszer jobb ember Zayn, mint hittem. Valószínűleg nem hiába mondják, hogy ne ítélj látásra. Megérdemli, hogy tudja az igazságot. Bár még alig ismerem, de  úgy érzem, hogy bízhatok benne és nem tudom miért, de ilyet nagyon régóta nem érzetem senki felé – kivétel persze anyát és Louis-t. Mutattam a bátyámnak, hogy ne szóljon egy szót se. Kitöltöttem egy csésze teát, majd elindultam vele a nappaliba. Se Zayn, se Eleanor nem látta, hogy jövök, mert háttal ültek, így teljes meglepetésben és egy mosoly kíséretében nyújthattam oda a zselézett hajúnak a teát.

- Szia Eleanor! – köszöntem neki is.

- Jobban vagy? – nézett rám aggódó tekintettel a fiú.

- Beszélhetnénk?

- Persze!

- Akkor menjünk fel a szobámba!

Louis épp ekkor jött be és út közben kérdőn nézett rám. Tudtam, hogy arra gondol, hogy elmondom-e neki a dolgokat és hogy ez jó ötlet-e. Pislantottam neki egyet és egy mosolyt is lenyomtam, válaszul ő bólintott, ezzel áldását adva. Furcsa volt, mert eddig mindig védett. Harry-től is, meg mindentől, most pedig csak úgy belemegy, hogy elmondjam Zayn-nek a történteket. Ezek szerint a bátyám is úgy gondolja, hogy megbízhatok benne.

Miután felértünk a szobámba, Zayn leült az ágyamra, én pedig becsuktam kulccsal az ajtót. Nem szeretném, hogyha bárki más is hallaná, amit most mondani fogok. Leültem mellé az ágyra és éppen kezdtem volna bele, amikor Zayn kezdeményezett.

- Ne haragudj Emma! Akár mit is csináltam, nem szerettelek volna megbántani!

- Nem haragszom! És köszönöm, hogy itt maradtál és felnyitottad a szemem. – Zayn értetlenül nézett rám. Egyáltalán nem értette, hogy mire gondolok. Így hát elmeséltem neki, hogy eleinte nem igazán kedveltem őt, bár nem is ismertem, de most már teljesen másképpen gondolom. Majd egy mély levegővétel után folytattam.

- Tudod Zayn! Azért hívtalak ide fel, mert van valami, amit el szeretnék mondani magamról. Fogalmam sincs miért érzem úgy, hogy tudnod kell. Ezt a dolgot mindössze hárman tudják rajtam kívül. Anya, Louis és ... – itt kis szünetet tartottam – ... és Harry.

Miután kimondtam az utóbbi nevét, Zayn egy kicsit összehúzta a szemöldökét, majd nagyra nyitotta szemeit. Látszott, hogy az agya egyből elkezdett járni és már szövi a saját kis elméleteit.

- Megbízhatsz bennem! – nézett mélyen a szemembe. Szavai egészen mélyre hatoltak. Hosszú ideje nem hallottam ez senkitől és most nagyon jól esett.

- Tudom. – mosolyodtam el. – Ezért mondom most el neked. De előtte megkérnélek valamire!

- Mond csak!

- Miután elmondtam a teljes történetet, nem akarom, hogy sajnálj. Ha pedig így nem akarsz engem, mármint baráti alapon, akkor csak mond meg. – Szavaim hallatán Zayn arca ismét aggódóvá vált. Néhány másodpercig csak vizslatott szemeivel, majd bólintott egyet. Én pedig elmeséltem neki mindent az elejétől a végéig.

- Hát ennyi lenne. És most már tudod, hogy miért pityeredtem el ma.

Sokáig nem szólt egy szót sem. Arcáról képtelen voltam leolvasni, hogy mit gondol most. Aztán egyik pillanatról a másikra hirtelen felállt, megnyalta a száját, de nem szólt semmit csak kiment és becsukta maga után az ajtót.

- Nem akar egy drogossal barátkozni. – sóhajtottam egy nagyot csalódottságomban, majd kiterültem az ágyamon.

*** 

- Köszönöm, hogy elolvastad az 5. részt! Remélem tetszett! :) Kérlek, írd le véleményedet a fent olvasottakról és pipálj! :) A kommenteléshez nem kell, hogy legyen gmail-ed akár névtelenül is írhatsz! Ha tetszik akár fel is iratkozhatsz! Köszönöm! :) A következő részt csütörtökön hozom! És köszönöm a több, mint 1000 látogatást! :) -