11.rész -Az első lépés-

Nagyjából fél órát ülhettem még kint a teraszon a sötét égboltot bámulva, amikor egy hűvösebb szellő simította végig bőrömet és én teljesen beleremegtem.

- Azt hiszem ideje készülnöm! – motyogtam és bementem a szobámba ahol kutakodni kezdtem a ruháim között. Mivel még nem volt időnk elhozni a dolgokat Doncaster-ből, nem volt túl sok választásom. Végül ez mellett a ruha mellett döntöttem.

Hajamba raktam néhány hullámot és hagytam, hogy vállamra omoljon, majd kisminkeltem és pontban 9-re készen is voltam, ahogy utasításba kaptam. Persze fiúk lévén képtelenek várakozni, így már kiabáltak, hogy indulnunk kell. Gyorsan beleléptem magassarkúmba és már rohantam is lefelé.

- Hű de csinos vagy! – bókolt nekem Niall nagyokat nyelve közben. Válaszul csak mosolyogtam egyet. Persze a többiek is csak bámultak és már kezdtem kínosan érezni magam, meg hát eddig nagyon sietős volt nekik most meg … Aztán a bátyám mindenkit leosztott, hogy rám se merjenek nézni. Ezen mindenki elkezdett nevetni, így végre már nem éreztem pillantásaikat magamon és elindulhattunk.

A kocsiba elég szűkösen fértünk be, Louis vezetett, mellette Liam ült, én pedig hátul nyomorogtam a másik három jómadárral. Beszálláskor el-el sütötték, hogy üljek valamelyikük ölébe, de én inkább szorongtam közöttük. Húsz perces kocsikázás után megérkeztünk az egyik belvárosi buli helyre. A bejáratnál már kígyózott a sor. Nem is értettem, hogy akarnak ide bejutni feltűnésmentesen. De kérdésemre gyorsan választ is kaptam, ugyanis Liam beszélt a biztonsági őrökkel, majd a hátsó ajtó felé indultunk meg.

- Nagyon szexi a ruhád! – jegyezte meg az utánam jövő Zayn úgy, hogy csak én halljam. Nem válaszoltam neki semmit, mert tudtam, ha most hátrafordulok lebukom, hogy mennyire elpirultam. Így csak követtem a többieket a már előre lefoglalt helyünkre, amely az emeleten volt. Mindannyian leültünk, majd megjelent a pincér.

- Szerintem kezdjünk vodkával! - szólalt fel a bátyám, mire mindenki bólintott egyet.

- Én nem iszom. Csak narancslevet kérek. – mosolyogtam kedvesen a pincér fiúra, közben pedig éreztem a srácok pillantásait magamon.

- Két narancs lesz. – jelezte Liam is, mire én furcsán néztem rá.

- Csak fél vesém van. – mosolygott rám, mintha ez csak amolyan természetes dolog lenne. De az én arcomra a döbbentség ült ki. – Nyugi, nincs bajom! És odafigyelek, hogy ne is legyen. – nyomatékosította egy bólintással az előbbieket, mire megkönnyebbülten kifújtam a levegőt.

Fél óra múlva a fiúk már a harmadik körnél tartottak, amikor betoppant El és Dani is. Nagyon örültem neki, hogy ők is eljöttek, bár egyből letámadták a párjukat és berángatták a táncparkettre. Így én ott maradtam a másik három fiúval. De aztán Harry is felállt és a kijárat felé indult meg, majd visszatért egy ismeretlen lánnyal és eltűntek a tömegben.

- Van kedved táncolni? – állt elém hatalmas vigyorral az arcán Niall és a kezét nyújtotta felém. Habozás nélkül belementem, hiszen imádok táncolni. Mielőtt összejöttem volna Justinnal, minden percemet a tánc töltötte be. Aztán a fiú – vagyis ő inkább férfi volt – miatt elhanyagoltam kedvenc kedvtelésemet és azóta nem is volt alkalmam foglalkozni vele. Meg persze nem is mondtam senkinek, bár csodálom, hogy Dani-nak még nem tűnt fel a dolog mennyire érdeklődő vagyok ezzel kapcsolatban.

A szőkeséggel elég sok zenét végigtáncoltunk vagy inkább buliztunk, s én közben szinte le sem vettem a szememet a fent egyedül ücsörgő Zayn-ről. Sajnáltam szegényt, hogy csak ott van és bámul a nagy semmibe – ez esetben a tömegbe -, néha meghúzza a poharát és ennyi. Az emeletre éppen csak egy kicsit beszűrődő fények megvilágították arcát és így jobban kirajzolódtak tökéletes, férfiasodó vonásai. Képtelen voltam szememet levenni róla és ezt az egyik pillanatban észre is vette. Tekintetét felém fordította, majd mikor felfogta, hogy őt bámulom szája hatalmas mosolyra húzódott. Ez adott csak egy kisebb löketet arra, hogy magamhoz térjek merengésemből és visszatérjek Niall mellé. De ő nem volt sehol. Forgolódtam jobbra-balra, de sehol nem láttam az írmanót. Ekkor visszanéztem Zayn-re, aki jól szórakozott rajtam. Gondolom az előbb is ennek szánta hatalmas vigyorát. Így kicsit durcásan a pultnál keresetem egy szabad széket és leültem.

- Hozhatok valamit szépségem? – kérdezte a pincér fiú. Mivel testem eléggé felhevült a több órás mozgás után, zihálva megráztam a fejemet, mire ő arrébb lépett, hogy másokat kiszolgáljon. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve mégis kértem.

- Bocsi, mégis kérnék egy vodkanarancsot. – A srác készségesen kihozta nekem a rendelt italt, aztán ismét ott hagyott. Nem tudom meddig szemezhettem a pohárral és a benne levő alkoholos üdítő keverékkel azon töprengve, hogy miért félek meginni, hiszen ez nem rossz. Le kell győznöm a félelmeimet, motyogtam magamba ezzel is ösztönözve kezemet, hogy megfogja a már említett tárgyat, s azt számhoz emeljem. Bizonytalanságom láttán a pincér fiú megilletett néhány poénnal, amiken én nem tudtam nevetni és miután meguntam ezt, fogtam magam és felment az emeltre Zayn-hez.

- Na miújság? Megtaláltad Niall-t? – viccelődött ő is.

- Meg. El van egy szőke hajú csajjal. – válaszoltam egyhangúan.

- Nem szép dolog egy ilyen gyönyörű lányt egyedül hagyni! De ne aggódj, majd én elszórakoztatlak. – szája arra az általam jól ismert, féloldalas vigyorra húzódott. Egy erőltetett mosollyal válaszoltam neki és szerencsére vette a lapot, így nem piszkált.

- Ezt a pultnál hagytad! – tette le a poharat elém a pincér fiú, s közben másik kezét a vállamra tette. Értetlenül néztem fel magasodó alakjára, hiszen nem véletlenül hagytam ott azt a poharat. Aztán pillantásomat Zayn-re vezettem, aki előbb rám, majd a nyúlánk srácra nézett. 

- Most már elmehetsz! – förmedt rá a zselézett hajú, de pincér fiú nem mozdult, így szavait megismételte, de közben már felállt a székből. Ekkor már vette a lapot és kezét végre levette vállamról.

- Bocsi, nem tudtam, hogy barátod van. – azzal megfordult és elment.

- Ezt tényleg te rendelted? – ült vissza Zayn mellém, és elég mérgesnek tűnt. Nem értettem a reakcióját és nagyon zavart, hogy számon kér. Persze hálás vagyok neki, amiért még az elején elküldte a pincér fiút, de ez még nem jelenti azt, hogy mindenről kötelezően be kell neki számolnom.

- Mi közöd van hozzá?        

- Te rendelted vagy sem? – hajolt közelebb és egyre dühösebb volt.

- Hagyjál már Zayn. – fordítottam el a fejemet, hogy ne lássa fintoromat. De őt ez nem érdekelte és folyamatosan ugyan azt kérdezte. Mérgemben aztán megfogtam a poharat és lehúztam a tartalmát. Odamondtam neki egy dühös igent, majd felálltam a székből és elindultam volna el, de ő megragadta a csuklómat és jó szorosan megszorította. Csak fújtatott és hang nem jött ki a torkán.

- Engedj el Zayn! – utasítottam, de csupán annyit értem el vele, hogy még nagyobb erővel szorította csuklómat.

-  Áú! Ez fáj! Eressz el kérlek! – most már hangosabban szóltam hozzá és próbáltam inkább kérlelni, bár teljesen bepánikoltam. Testem remegni kezdett ahogy az emlékek előtörtek bennem. Szemem előtt láttam, ahogy Justin közelít a késsel és felém-felém bök vele. Bár Zayn esetében ez nem így volt, testem és agyam ezekre reagálva egyből sikításra kényszerített, mire a fiú elengedte csuklómat én pedig amilyen gyorsan csak tudtam elrohantam a szórakozóhelyről. Nem érdekelt hányan bámulnak most éppen vagy hogy ki mit gondolhat, csak minél előbb el akartam tűnni innen. Az ajtón kiérve gyorsan levettem a magassarkúmat és csak rohantam.

Két saroknyit futottam megállás nélkül, mikor lábaim már nem bírták tovább és meg kellett állnom. A ház falának dőlve fújta ki a levegőt és próbáltam testem az egyenletes légzésre kényszeríteni. Agyam közben folyamatosan kattogott: hol a múlt képei, hol a most történtek lebegtek előttem. Egyszerűen nem tudok túllépni a múlton. Képtelen vagyok feldolgozni a történteket, amikről csakis én…EGYEDÜL ÉN TEHETEK.  Miután lelassult a szívverésem és a levegőt is egyenletesebben vettem, szememből előszöktek a könnyek, de a hideg éjszakában egyből abba is maradtak. Céltalanul indultam el a városban, azt sem tudtam hol vagyok és azt sem, hogy merről jöttem, így teljesen elvesztem a sötétben.  Csak sétáltam mezítláb a hideg betonon, amikor egy parkhoz értem és ott egy szabad padra leültem. Fejemben továbbra sem tudtam elrendezni a gondolataimat, egyfolytában csak kavarogtak a dolgok. Mikor végre sikerült kizárnom a múltat, csak Zayn járt a fejemben. Hogy nem értem miért viselkedett így, hogy mennyire félreismertem, hogy továbbra is csak a miért körül forogtam. Már vagy másfél órája ülhettem a padon, melyet a lámpa fénye egészen bevilágított, amikor az eső megindult az égből. Több se kellett nekem és már taxit akartam hívni, de csak ekkor jöttem rá, hogy a táskámat otthagytam a discoba, ráadásul azt sem tudom hol vagyok. A felismerés miatt egy nagy sóhaj kíséretében csak felhúztam lábaimat, kezemmel mellkasomhoz vontam és a fejemet behajtottam az ölembe.

***

- Köszönöm, hogy elolvastad a 11. részt! Remélem tetszett! Kérlek írj kommentet, és ne félj bővebben kifejteni véleményedet a fent olvasottakról vagy esetleg a jövőről! :) A kommenteléshez nem kell, hogy legyen gmail-ed akár névtelenül is írhatsz! Köszönöm! És  köszönöm nektek a több, mint 4500 oldalmegjelenítést! A következő részt csütörtökön hozom! :) puszii -