10.rész -Összecsiszolódás-

Gyorsan összecsuktam a laptopot és kisurrantam a folyosóra. Szerencsére nem volt kint senki, így gyorsan Zayn ajtaja elé futottam, majd bekopogtam és az engedélyével beléptem a privát szférájába. Igazából nem néztem még meg a srácok szobáit, úgyhogy az újdonság erejével hatott a rend látványa, hiszen egyáltalán nem ezt képzeltem róla. De nem sokáig nézelődtem a helyiségben, ugyanis pillantásom Zayn-re került, aki ott feküdt egy szál alsónadrágba az ágyon. Néhány pillanatig csak bámultam rá, majd sikerült megszólalnom.

– Nem vennél fel egy pólót?

– Miért talán zavar a látvány?

– Nem. Vagyis igen. – zavarodtam össze mire ő csak kajánul rám vigyorgott – De ha szeretnéd, hogy maradjak, akkor vegyél fel egy felsőt. – mondtam már határozottabban. Erre ő felállt, elsétált mellettem, hogy odajusson a szekrényéhez és eleget tehessen kérésemnek. Illat felhője egyből megcsapott, mire viccesen elkezdtem köhögni.

– Uhh, egy kicsit mintha túlzásba vitted volna a parfümöt! – legyeztem arcom előtt. Válaszul csak megforgatta szemeit. Kicsit megszeppenve álltam és néztem, ahogy teljesíti az előbbi kérésemet, aztán visszament az ágyához és magára húzta a takarót. Én még mindig csak voltam, mint egy darab fa, meg sem mozdultam. Nem tudom mi ütött belém, nem szoktam ilyen lenni. Jó, az utóbbi idők kicsit megváltoztattak, de ez azért már durva.

– Na mi az? Ott akarsz állni egész éjszaka? Gyere ide nyugodtan, nem harapok. – zavarta meg gondolataimat. Befészkeltem magam mellé, de nem tudtam mit mondjak. Csupán a közelségére vágytam, nem volt beszélgetős témám.

– Jobban vagy már? - törte meg a csendet.

– Igen, egy kicsit. Majd hozzászokom, ahogy az elvonókor is tettem.

– De akkor miért kaptad fel a vizet délután?

– Ezt még kérdezed? – kicsit dühösen löktem el magamat a támlától és ültem feljebb az ágyon. Zayn arcáról csak az értetlenséget tudtam leolvasni. – Az a bajom, hogy nem mondták el. Hogy mindenki előbb tudta meg, mint én a saját lánya, akire vonatkozik ez a dolog. – szavaim közben egy könnycsepp gördült végig arcomon, majd követte a többi is. Eleinte próbáltam visszatartani őket, de úgy érzetem Zayn előtt nem kell titkolnom. Jó volt a megérzésem, mert ő kedvesen megölelt és fejemet a mellkasára nyomta, hátamat pedig gyengéden simogatta, így nyugtatott. Nagyon jól esett ez a fajta gyengédség, bár sosem hittem volna, hogy Zayn-nek van egy ilyen oldala is.

Miután sikerült visszatérnem önmagamhoz, ismét beszélgetni és hülyéskedni kezdtünk, aztán éjfél körül visszamentem a szobámba. Megbeszéltük, hogy titokban tartjuk az estét.

Másnap reggel 9 órakor frissen és kipihentem ébredtem. Levánszorogtam a konyhába, mert már korgott a gyomrom. Niall sütötte magának a palacsintát, bár az adag akár mind a nyolcunknak elég lett volna. El és Dani elmentek bevásárolni, Harry pedig a napon volt hátul a medencénél. Úgy gondoltam, hogyha már együtt fogunk lakni, nem ártana megbeszélni azt a múltbeli dolgot. Ugyanis azóta a köszönésen kívül rám se néz, a közelembe sem jön és ez így nem állapot.

– Jó reggelt Harry! Beszélhetnénk? – léptem oda a napszemüveges, göndör hajú sztárocskához. Igen, így hívom, ugyanis neki nem sikerült megdönteni a róla kialakított első véleményemet.

– Miről? - flegmázott velem.

– Mondjuk arról, ami miatt így viselkedsz velem. – kis szünetet tartottam, hogy lássam reakcióját, de arca meg sem rebbent. – Figyelj! Én tényleg nem szerettelek volna megbántani. Nem tehetek róla, hogy így érzek. Igazából nem is ismerjük egymást. – tűnődtem el szavaimon és azon, hogy ennek ellenére Harry mégis meg van sértődve. Néhány percig csak néztem, ahogy némán sütteti a hasát, aztán nem bírtam tovább. – Mondasz is valamit végre?

Határozottabb mondatomra felült és levette a napszemüvegét. Szemei fürkészték az arcomat, majd belemélyedtem gyönyörű, smaragd zöld íriszébe. Nem is tudtam, hogy ilyen szép szemei vannak. De ez akkor sem változtat a dolgokon…az ÉRZÉSEIMEN.

– Tudod Emma! Én már rég túltettem magam azon a dolgon. - válaszolt már nyugodtan.

– Akkor nem értem! – tűnődtem el a földet bámulva.

– Mit is?

– Hogy miért viselkedsz velem így? – néztem vissza rá kérdőn.

– Mi az hogy így? Hogy viselkedem én veled? – váltott kicsit hangerején, de még mindig nem volt tolakodó.

– Hát, hogy csak egy „szia”-t köszönsz és amúgy nem beszélsz velem. Hogy ilyen közömbös vagy!

– Nem vagyok én semmilyen veled. Egyszerűen csak nem volt időm többre. Ennyi. – ezzel visszarakta szemüvegét és ismét fekvő pozícióba helyezte magát. Még néhány pillanatig gondolkodtam és arra jutottam, hogy van abban valami, amit mond. Eléggé elfoglaltak voltak az utóbbi időkben, meg hát nem is nagyon találkoztunk. Így felálltam és bementem, hogy végre eleget tehessek gyomrom folytonos kérésének

2011.07.01.

A napok nagyon gyorsan teltek itt a srácokkal, hiszen örökösen hülyéskedtek és mindig lefoglaltak valamivel. Az elmúlt héten sikerült mindegyikőjüket jobban megismernem, még pedig úgy, hogy eltöltöttem velük egy-egy napot. Amikor felhoztam nekik a témát, hogy nem ártana többet megtudnom róluk most, hogy együtt élünk, a bátyám fejéből ugrott elő az az ötlet, mi szerint mindenkivel töltsek el egy kis időt, és ők visznek el valahova. Természetesen mind a négyen beleegyeztek. Az első napomat Liam-el töltöttem, a másodikat Harry-vel, a majd  Niall és Zayn következett a sorban. A bátyám persze beszélt előtte a fekete zselézett hajúval, de ezt is csak onnan tudom, hogy Zayn elmondta.

Nagyon tetszett, hogy ennyire őszinte velem és úgy él, mintha semmi problémája nem lenne. Pedig már az is nehéz lehet, hogy lépten-nyomon figyelik minden mozzanatát. Sehova se mehet anélkül, hogy ne készítenének róla legalább egy fotót, hogy ne állítanák meg őt vagy esetleg ne futnának lányok ezrei utána. Ez természetesen a többiekre is vonatkozik, hiszen őket is ugyan úgy megrohamozzák. Nem is értem, hogy tudják mindezt kezelni, feldolgozni. Szerencsém volt, hogy mikor a programok helyszínére mentünk odafigyeltek arra, hogy minél feltűnés mentesebben közlekedjünk, így egy fotóssal és rajongóval sem találkoztunk.

Én egyáltalán nem akartam ebbe az ismert világba belecsöppenni főleg, hogy semmit nem tettem, amiért ott kellene lennem. Maximum Louis húgaként emlegetnének, de ennyi. Bár azt sem tudom, hogy képbe vannak-e velem a Directinonerek?! Sokat gondolkodtam ezen és rengetegszer beszéltünk erről a bátyámmal, de mindig arra jutottunk, hogy fölösleges kitenni engem ennek az egész felhajtásnak. Most viszont, hogy napjaim nagy részét velük fogom tölteni, akaratlanul is meg fognak ismerni. Annak érdekében pedig, hogy tudjam majd kezelni ezt a dolgot, a fiúk különféle tanácsokkal, praktikákkal látnak el minden percben. Néha már nagyon vicces, olyan, mintha csak a világ megmentésére készülnének.

– Emma! – hallottam bentről a nevem.

– A teraszon vagyok!

– Figyelj! – ült le mellém a bátyám – Arra gondoltunk a srácokkal, hogy ma elmennénk bulizni és … szeretnénk, hogyha te is velünk jönnél. De nem akarjuk erőltetni, csak ha készen állsz rá! – kis habozás után válaszoltam.

– Jó! Miért is ne? Rám férne már az efféle szórakozás.

– Szuper. Akkor két órád van, hogy elkészülj! Pontban 9-kor indulunk. – azzal visszament a házba. Még hallottam, ahogy a többieknek is elmondja, hogy velük tartok, aztán elcsöndesült minden.

Gondolataim a múlt felé terelődtek. Az utolsó bulizásomra. Amikor a kórházba kötöttem ki és csak nagy szerencsének köszönhetem, hogy újra tudtak éleszteni. Nem akartam mutatni a bátyámnak, hogy mennyire megrémít még csak a gondolata is a disco-nak, de egyszer fel kell dolgoznom a múlt béli dolgokat és hátha segít az, hogy legyőzőm az egyik félelmemet. 

***

- Köszönöm, hogy elolvastad a 10. részt! Remélem tetszett! Kérlek írj kommentet, és ne félj bővebben kifejteni véleményedet a fent olvasottakról vagy esetleg a jövőről! :) A kommenteléshez nem kell, hogy legyen gmail-ed akár névtelenül is írhatsz! Köszönöm! És  köszönöm nektek a több, mint 4000 oldalmegjelenítést! A következő részt hétfőn hozom! :) puszii -