1.rész -Újra itthon-

2011.01. 11.

Délután 2 óra van. Nemrég ebédeltünk meg, most pedig várom Louis-t, ugyanis végre meglátogat. Nagyon hiányzik a bátyám. Régen mindig mindent meg tudtunk egymással beszélni, sokat hülyéskedtünk és persze veszekedtünk is néha, de hát ilyen ez a testvér dolog. Mióta viszont elindult a tehetségkutató műsorba, egyre kevesebbszer találkozunk. Nagyon szurkoltam neki, hogy sikerüljön, mert annyira szép hangja van. De szólóban nem bizonyult elég jónak, így összerakták azzal a négy másik sráccal. Velük még nem találkoztam, sőt, azt sem tudom tudnak-e egyáltalán rólam. Nem tudom meg akarom-e ismerni őket, mert nem tűnnek szimpatikusnak, bár ezt a bátyám mindig cáfolta és agyon dicséri őket.

- Kopp-kopp, bejöhetek? - láttam egy fejet bekukucskálni az ajtón.

- Louis, végre! Annyira hiányoztál! - pattantam fel az ágyról és a bátyám nyakába ugrottam. Csak öleltük egymást hosszú percekig. Aztán mikor a szemébe néztem a boldogság könnyeit fedeztem fel benne.

- Te is hiányoztál Em! Hogy vagy? Hogy bírod? Már kevesebb, mint egy hét és hazajöhetsz - kezdett bele komolyan mégis olyan kisfiúsan.

- Jaj, nagyon jól vagyok, de már mennék haza. Hiányzik az otthon, anya, te, szóval minden. És nálad miden rendben? Mesélj!

- Nálam is minden okés, viszont egyre több répát kapok a rajongóktól, pedig csak poénnak szántam amikor mondtam. - vigyorogva mondta ezt a felettébb izgalmas sztorit.

Louis sok mindent mesélt a fellépéseiről, a rajongókról és arról, hogy elkezdték írni a dalokat az első albumukhoz. De beszéltünk mindenféle hülyeségről és komoly dolgokról is. Sétáltunk egyet kint a kertben és elvitt fagyizni is. Nagyon jó délután volt ez, aztán fél 7-kor el kellett mennie, mert fellépése lesz.

Abban az időszakban, amikor problémáim voltak a párkapcsolatomban kicsit zárkózottabb lettem, már nem mondtam el mindent Louis-nak és az utána levő időszakban sem. De ő mindennek ellenére kitartott mellett, segített nekem leszokni és mára ismét olyan a kapcsoltunk, mint előtte.

2011.01.17.

Délelőtt 9 óra van. A dolgaim már a bőröndben, a kartonomat is megkaptam, úgyhogy indulásra készen állok. Legnagyobb örömömre a bátyám tegnap hívott, hogy ő jönne értem és vinne haza. Szóval most nagyon izgatott vagyok, hogy ismét láthatom őt.

- Em! Szia! - jött oda Louis és szorosan megölelt, majd adott egy puszit a homlokomra. - Hiányoztál már!

- Te is nekem!

- Na, mehetünk? Minden okés?

- Igen, már erre várok egy ideje! - vigyorogtam rá amennyire csak tudtam. Örültem, hogy végre itt van velem, hogy hazamehetek és persze büszke is vagyok magamra, amiért kibírtam és leszoktam.

Még beszéltünk néhány szót a gondozókkal és a terapeutákkal,  majd bőröndökkel a kezünkbe elindultunk ki.

- Neked van kocsid? Mikor raktad le a jogsit? - csodálkoztam, mert eddig nem említette, hogy lerakta és kocsit is vett.

- Igen. Nem rég raktam le, majd elmesélem.

Nem firtattam a dolgot, úgyis elmondja majd. Teljes boldogságban szálltam be az autóba és már úton is voltunk hazafelé. Aztán megérkeztünk.

Nagyon furcsa volt újra abban a jól ismert házba lenni, ahol felnőttem.  Azok az ismerős fák, házak, emberek...na igen, felkavartak bennem egy-két dolgot. A régi barátaim közül már senkivel nem tartom a kapcsolatot, mert ők továbbra is maradtak abba a bizonyos rossz körben. De ők sem nagyon törték magukat miattam, egyszer sem látogattak meg. Ilyen "barátokra" pedig nincs szükségem. Így jelenleg csak az anyukám és a bátyám van nekem. Rájuk tényleg mindig számíthatok.

Ja igen, édesapánk...nagyon kicsi koromban elváltak anyával és azóta nem is tartjuk a kapcsolatot. Miután Louis híres lett, természetesen bepróbáltkozott, de milyen apa az, aki 17 éven keresztül még csak tudomást sem vesz a gyerekeiről és csak akkor érdeklődik, amikor "pénz van a közelben"? Anyukánknak egyedül kellett minket felnevelnie, és ez a mai világban nem egy egyszerű feladat. Igazából sosem volt velünk nagy gond, rendesen tanultunk és segítettük őt.

- Isten hozott újra itthon, kicsim! - jött anya elém, szorosan megölelt, majd nyomott két-három puszit a fejemre.

- De jó újra itthon! - szippantottam bele a levegőbe. Az itthon illata semmit sem változott, még mindig ugyan azt az enyhén édeskés, mégis üde illatot éreztem.

Lou ez idő alatt a csomagjaimmal már elindult a szobám felé. Én is utána mentem és közben minden egyes helyiséget szemügyre vettem. A konyha nagyjából maradt, amilyen volt, csak egy új és nagyobb hűtő, plusz egy modernebb mikro került be. A nappalihoz érve azonban elakadt a lélegzetem.

 - Azta...mekkora! - egy pillanatra megtorpantam a hatalmas plazma tv láttán. Az utóbbi fél évben tv-t sem láttam, nem hogy ekkorát. Aztán beljebb mentem. Az egész helyiség új volt. A falak színe, a bútortok, az elrendezés - minden más volt.

- Na, hogy tetszik? - lépett mellém vigyorogva Lou.
- Elképesztő! Látom sokat keresel bátyó! - nevetve bokszoltam egyet a vállába, mire ő egyik kezével elkapta a nyakam, a másikkal pedig összeborzolta a hajamat. Nagyon hiányzott már ez nekem és ahogy láttam anyának is, mert a nevetés mellet a boldogság könnyei hullottak szeméből!

***

- Köszönöm, hogy elolvastad az 1. részt! Remélem tetszett! Az első néhány rész még csak ilyen rávezető lesz, de hamarosan beindul a történet! Kérlek, írd le véleményedet a fent olvasottakról és pipálj! :) A kommenteléshez nem kell, hogy legyen gmail-ed akár névtelenül is írhatsz! Köszönöm! Ha még nem olvastad el a fent levő 'Szereplők' menüpontot, akkor tedd meg, mert sok minden kiderülhet még a továbbiakról! :) A következő részt csütörtökön hozom! -